1979-ben szerzett orvosi diplomát „cum laude” minősítéssel a Pécsi Orvostudományi Egyetemen (POTE, jelenleg PTE-ÁOK).
Orvosi munkáját az I. sz. Sebészeti Klinikán kezdte, majd a II. sz. Sebészeti Klinikán folytatta. Itt szerzett szakvizsgát sebészetből 1983-ban, majd traumatológiából 1986-ban, mindkettőt jeles eredménnyel.
1988-tól az egyetem Sebészeti Tanszékén dolgozott, 2004-től adjunktusként.
2011 óta sebészeti, traumatológiai szakrendeléseken dolgozik, jelenleg az EEI szakrendelésén.
SZAKMAI ÉRDEKLŐDÉS, TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG:
Primer és szekunder limfödémák kísérletes vizsgálata és klinikai kezelésében való részvétel, laparoszkópos műtétek végzése, a perioperatív tromboembóliás szövődmények fizikális és gyógyszeres megelőzése, a hasi kompartment szindróma vizsgálata, kezelése.
A fenti témakörökből 25 előadás kongresszusokon (kettő külföldi), 12 írásbeli megjelenés.
Oktatói munka:
A klinikákon rendszeres elméleti, gyakorlati oktatás. Két kreditpontos kurzus vezetése, egy államvizsga dolgozatnál konzulens. Jelenleg is meghívott előadóként egyetemi előadások tartása orvostanhallgatóknak (sebészet tárgyköréből), illetve posztgraduális képzésben résztvevő orvosoknak.
Továbbképzések:
Közel 50 szakmai továbbképzésen való részvétel.
Ezekből kiemelendő: GCP képzéssel rendelkezik (Good Clinical Practice, Gyógyszervizsgálatok helyes klinikai gyakorlata).
Külföldi tanulmányút: Erfurti Sebészeti Klinika, 1988
Nemzetközi kézsebészeti tanfolyam, mikrosebészeti tanfolyam.
Lézergyógyászati, majd az erre épített lézersebészeti tanfolyam.
A lézersebészet témakörében több egyéni továbbképzés budapesti lézerklinikákon.