Érdeklődési területe a csípő- és térdízület betegségei, ezen belül a csípőprotézis és térdprotézis beültetés.
A tartó- és mozgató szervrendszer veleszületett és szerzett rendellenességeivel és azok kezelésével foglalkozó orvosi szakterület.
TUDJON MEG TÖBBETAz ortopédiai sebészeink célja, hogy a fejlődési rendellenességek, balesetek illetve az élet során szerzett, elszenvedett betegségek okozta mozgásszervi kóros állapotokat diagnosztizálják és műtéti úton kezeljék azokat, a fájdalom mielőbbi csökkentése, megszüntetése, illetve az anatómiai állapot helyreállítása céljából. Az ortopédiai kezelések, műtétek célja minden esetben, hogy a beteg visszanyerje mozgáskészségét, és mozgása ismét fájdalommentes legyen.
Műtétre mindenképp az ortopéd sebésszel történt konzultációt követően kerülhet sor. Ekkor a kezelőorvosa felméri a sérülés/ deformitás állapotát. Amennyiben műtétre van szüksége, úgy az orvos ismerteti a legjobb eredményt hozó megoldást. A műtét típusától, fajtájától függően klinikánkon lehetőség van egynapos ortopédiai műtéteinkre is. A műtét utáni regenerálódás kellemes, nyugodt körülmények között történik klinikánk kényelmes betegszobáiban, ahol 12-24 órás ápolást követően nyugodt szívvel távozhat páciensünk. Amennyiben nagyobb beavatkozásra van szükség, úgy 1-2 éjszakás bennfekvésre van szükség. Az endoprotetika, artroszkópia, kéz- és sportsebészet specialistái a legmodernebb, minimál invazív technikákkal gyorsítják a gyógyulást, amit gyógytornász munkatársaink tudása is segíti.
A műtétet végző szakorvos a műtétet megelőző személyes konzultáció során, a műtéti igény felmerülésével tudja Önt a műtéti előjegyzésébe felvenni.
A műtétet megelőzően különféle vizsgálatok szükségesek annak megítélésére, hogy Ön aneszteziológiai, illetve sebészi szempontból operálható-e. Ezeket laborvizsgálat, góckutatás (fogászati, fül-orr-gégészeti, urológiai, ill. nőgyógyászati), valamint aneszteziológiai vizsgálat képezi. Ez utóbbi miatt az altatóorvosával egyeztetnie kell. A kivizsgálásra a beutalókat vagy az előjegyzés során vagy azt követően postán vagy e-mailben kapja meg.
Klinikánkon az alábbi fizetési lehetősek állnak rendelkezésre:
OTP HUF: 11711003-21482210-00000000
OTP HUF IBAN: HU38117110032148221000000000
OTP EUR: 11763110-46410889-00000000
OTP EUR IBAN: HU14117631104641088900000000
OTP Bank Swift(BIC)kódja: OTPVHUHB
Közleményben minden esetben kérjük feltüntetni a páciens nevét, lakcímét, e-mail címét, hogy a befizetésről készült számlát ki tudjuk küldeni.
Klinikánk az alábbi egészségpénztárakkal áll kapcsolatban:
A táppénzt minden esetben a háziorvos fogja kiírni a klinikán kapott zárójelentés és a táppénzhez szükséges igazolás alapján
Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán végeztem 1999 és 2005 között. Az orvosi diploma megszerzését követően Nyugat- Afrikában, Ghánában, fél évig önkéntes általános orvosi munkát végeztem egy kisvárosi akut orvosi ellátó intézményben.
2006-ban rezidens orvosként kezdtem dolgozni a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikán.
2012-ben traumatológia és ortopédia szakvizsgát tettem, azóta is a Pécsi Klinikai Központban dolgozom.
2007-ben, 2008-ban, 2010-ben, 2016-ban és 2019-ben AO Foundation Basic és Advanced sebészeti kurzusokon részt vettem.
Nyelvi tudásomat kihasználva 2012 óta a Pécsi Tudományegyetem angol nyelvű traumatológiai képzésében oktatok. A 2016/2017-es és 2017/2018-as tanévben diplomát szerzett hallgatói szavazás alapján gyakorlatvezetői tevékenységemet a dékáni vezetés kiemelkedőnek értékelte.
2019-ben a Nemzeti Minőségi Díjas, Ipari Innovációs Díjas; traumatológiai, ortopédiai es fogászati implantátumokat gyártó cég, a Sanatmetal Kft, instruktori csapatának tagja lettem. (Sanat Akadémia).
Elsődlegesen a Pécsi tudományegyetem Traumatológia és Kézsebészeti Klinikáján az akut sérült beteg, ill. sport sérültek ellátásban veszek részt.
Az általános alsó- és felsővégtag sebészeti ellátáson túl az alagút syndromák, a pattanó ujj betegség, az ínhüvely gyulladások, a korrekciós osteotomiak, a térdízületi porc sérülések korszerű ellátásával foglalkozom. A könyök-, kéz és lábbetegségek kivizsgálása, szükség szerinti sebészi ellátása is érdeklődési területemhez tartozik.
Évek óta aktívan részt veszek nagyízületi endoprotetikai ellátásban. Számos protézisműtétet megismertem, a minimál invazív, elülső, izomátvágás nélküli csípőprotézis beültetést azért ajánlom betegeimnek, mert a gyógyulási időszak gyorsabb és a rehabilitáció könnyebb az operációt követően számukra.
Magyar, Angol
Az orvosi egyetemet Pécsen végeztem 1992-ben. 1997-ben szakvizsgáztam ortopédiából dícsérettel, majd 1999-ben Los Angelesbe kerültem ahol a UCLA ösztöndíjasaként tudományos, kutató munkát végeztem. 2005-ben tudományos munkám eredményeként PhD fokozatot szereztem „summa cum laude” minősítéssel.
Tagja illetve alapító tagja vagyok számos nemzetközi szervezetnek többek között: Angol Királyi Sebészi Társaság (FRCS), Britt Ortopéd Társaság (BOA), Európai Ortopéd Társaság (EFORT), Amerikai Ortopéd Sebészek Akadémiája (AAOS), Nemzetközi Ortopéd Társasaág (SICOT), Magyar Ortopéd Társaság (MOT), Hungarian Orthopaedic Legion (HOL), Magyar Váll és Könyöksebészek Társasága. 2011-ben kerültem az Angol Királyi Sebészi Kollégium (FRCS) tagságába.
Számos nemzetközi kutatási projekt vezetője és nemzetközi szakmai folyóirat felkért bírálója vagyok.
Érdeklődési területe a csípő- és térdízület betegségei, ezen belül a csípőprotézis és térdprotézis beültetés.
Osztályvezető, ortopéd-traumatológus szakorvos. 2003-ban végzett a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. Ortopédiai és traumatológiai tapasztalatát az Egyetem klinikáin és a HMAA ösztöndíjával a University of Buffalo (NY, USA) oktatókórházának ortopédiai centrumában szerezte. A diploma megszerzését követően 5 évig a pécsi Ortopédiai Klinikán dolgozott, majd a Baleseti- és Kézsebészeti Klinikával való integrálódást követően 2008-tól a Mozgásszervi Sebészeti Intézet Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikai Tanszékének munkatársa lett. Jelenleg a Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika csípőtáji és protézises eseteivel foglalkozó “B” osztályának osztályvezetője. Emellett a DaVinci Magánklinika és a Medicover Klinika ortopéd-traumatológus specialistája. Dr. Bűcs Gábor a csípő- és térdprotézis beültetésekre specializálódott ortopéd-traumatológus. Hivatása, hogy betegeinek fájdalmai megszűnjenek és gyorsan visszanyerjék mozgásban aktív életüket. Sok száz sikeresen elvégzett protézisműtét után az izomátvágás nélküli elülső csípőprotézis beültetésre specializálódott. Térdprotézis műtéteit a térdízület nyújtó izomzatát megkímélő módszerrel végzi. 2003 óta vesz részt oktatóként a graduális orvos- és gyógytornászképzésben, valamint a posztgraduális ortopéd-traumatológus szakorvosképzésben. Rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi tudományos konferenciáknak. 2014-ben az Észak-Amerikai Artroszkópos Társaság (AANA) floridai éves konferenciáján, 2015 -ben az ICJR párizsi Protetikai Világkonferenciáján, majd a 4. Anterior Hip Course-on vett részt Houston-ban (TX, USA). 2016-ban elvégezte a Stolzalpe Klinik primer és reviziós térdprotetikai képzését, valamint részt vett az 5. Anterior Hip Course-on Houston-ban. 2014 júliusában elsőként kezdte el a térítéses csípő- és térdprotézis beültetést a DaVinci Magánklinikán. Évekkel ezelőtt a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiáján elsőként végzett izomátvágás nélküli csípőprotézis beültetést, elülső feltárásból. Azóta csípőprotézis beültetéseinél az esetek döntő többségében ezt a megközelítést alkalmazza. A Traumatológiai Klinika szervezésében 2016-ban webkonferenciát tartott “Régi módszer, új technika” címmel az izomátvágás nélkül ( elülső ) anterior csípőprotézis beültetés témájában.
Érdeklődési területe: csípő- és térdprotetika, ezen kívül a csípő- és a térd időskori megbetegedései, a gerinc degeneratív megbetegedései, a porckopás, az ortopédiai kéz- és lábbetegségek, az alagút-szindrómák, a gyermekortopédia, valamint az alsó- és felső végtag akut baleseti ellátása. Dr. Bűcs Gábor az ortopédiát és a traumatológiát is művelő mozgásszervi sebészként dolgozik. Alapvetően ortopédiai beállítottságú, de szerencsésnek tartja, hogy baleset-sebészeti gyakorlata okán kifejezetten széles eszköztárral rendelkezik a komplex esetek ellátásban. Ezen tapasztalatát főleg a revíziós térd- és csípőprotetikai esetek kapcsán tudja kamatoztatni. Az egyszerű kopásos betegek ellátása mellett jelentős energiákat fordít a lazulásos és protézis-körüli töréses esetek definitív megoldására is. A térd- és a csípőízület kezdődő, illetve kopáshoz vezető rendellenességeinek konzervatív és protézisbeültetést megelőző műtéteitől kezdve teljes spektrumában kezeli a két teherviselő nagyízület betegségeit.
Érdeklődési területe a csípő- és térdízület betegségei, ezen belül a csípőprotézis és térdprotézis beültetés.
Érdeklődési területe a csípő- és térdízület betegségei, ezen belül a csípőprotézis és térdprotézis beültetés.
Számos külföldi és magyar szakmai társaság tagja: American Academy of Orthopeadic Surgeon (AAOS), International Congress for Joint Replacement (ICJR), Magyar Ortopéd Társaság (MOT), Magyar Traumatológus Társaság (MTT), Magyar Kézsebész Társaság (MKT), Magyar Artroszkópos Társaság (MAT)
Angol,magyar
csípő és térdprotézis specialista
Fő szakterületem a csípő és térdprotézis beültetés, melyekből magán ellátásban évente kb.: 250 műtétet végzek. Ezeken a területeken a legkorszerűbb műtéti eljárásokra specializálódtam, mint az izomsértés nélküli csípőprotézis beültetés, a MediCAD digitális tervezés, a mozgásanalízis alapú csípőprotézis beültetés (OPS), és a teljesen egyénre szabott, „custom made” ConforMIS térdprotézis beültetés.
A műtétek során mindig a legmagasabb minőségű protéziseket, kopó felszíneket alkalmazom.
Nagy tapasztalattal rendelkezem továbbá a térd arthroszkópos sebészetében, a lábsebészetben és a gyakoribb felsővégtagi elváltozások műtéti kezelésében.
2005-től időszakosan, majd 2007-től 2013-ig fő állásban a legmagasabb szakorvosi pozícióban (konzultáns) dolgoztam az Egyesült Királyság több magánkórházában (Greater Manchester Surgical Centre – The Cheshire and Merseyside NHS Treatment Centre – Shepton Mallet NHS Treatment Centre – Barlborough NHS Treatment Centre – Spire Liverpool Hospital – Spire Manchester Hospital). Az angliai tartózkodásom alatt mintegy 5000 műtétet végeztem alsó végtagi nagyízületi (csípő és térd) protézis beültetés, arthroszkópos sebészet, sportsebészet és lábsebészet területén. Kinti tartózkodásom során számos világszínvonalú szakmai továbbképzéseken, műtéttechnikai kurzusokon vettem részt, ahol az ortopédia vezető specialistáitól volt lehetőségem tanulni Anglián kívül Spanyolországban, Franciaországban, Svájcban és Belgiumban is.
2013 és 2016 között a Tolna Megyei Balassa János Kórház Ortopédiai osztályának voltam az osztályvezető főorvosa, ahol lehetőségem nyílt a külföldön elsajátított legújabb műtéti technikák bevezetésére.
2014 óta rendelek és végzek műtéteket a Da Vinci Magánklinikán. Műtéti tevékenységem egyik fő profilja a csípőprotézis beültetés, melyet egy forradalmian új módszerrel végzek. Ez az ún. minimálisan invazív elülső feltárás, mely során a csípőprotézis izomsértés nélkül kerül beültetésre. Ezen feltárás lerövidíti a lábadozási időt, így akár néhány órával a műtét után a betegek akár segédeszköz nélkül is képesek járni, illetve pár nappal később autót vezetni, ill. néhány héttel később visszatérni a munkába. Eddig mintegy 900 ilyen műtétet végeztem.
A csípőprotézis beültetést annak pontosságát és élettartamát javító, Magyarországon korábban még nem alkalmazott eljárásokkal, mint a MediCAD digitális tervezés és az OPS (Optimized Positionning System) – mozgásanalízis alapú csípőprotézis beültetés – végzem. Ez utóbbi eljárás a beteg gerinc és medence mozgásához igazítja, összességében személyre szabottá teszi a csípőprotézis beültetését. További specialitásom a Magyarországon még újdonságnak számító, fiatalkori csípőkopáshoz vezető állapot, az ún. csípő ütközési szindróma (femoro-acetabularis impingement) műtéti megoldása is, mely időben végezve elkerülhetővé teheti a csípőprotézis beültetését.
Nagy tapasztalattal rendelkezem továbbá a térdízületi protézis beültetés területén, mely Magyarországon elsőként végeztem egyénre szabott beültető eszközökkel (PSI – Patient Specific Instrumentation). Szintén egyedüliként végzem a legfejlettebb eljárást, a CT alapján teljesen egyénre szabott térdprotézis (ConforMIS) beültetését, melyet a világ 8.országaként Magyarországon 2018-ban elsőként kezdtem el. A műtét nagyobb beteg elégedettséget és természetes érzetet biztosít. Ez utóbbi a legfejlettebb technológiai a térdprotézis beültetés területén.
Tagja vagyok több nemzetközi és hazai szakmai társaságnak, mint pl. az Angol Királyi Sebészeti Társaság (FRCS), a brit, az európai, a nemzetközi és a magyar ortopéd társaságoknak (BOA, EFORT, SICOT, MOT). Rendszeresen előadója és résztvevője vagyok nemzetközi szakmai továbbképzésnek, kongresszusoknak, illetve külföldi tanulmányutaknak.
További információt a www.drdoman.hu weblapon, ill. egyéb felületeken (Facebook, LinkdIn, Instagram).
csípő és térdprotézis specialista
2010-2020-ig Németországban dolgoztam. Kezdetben Bajorországban a Sana Klinikum Hof főorvosi, majd 8 éven keresztül Baden-Württemberg tartományban Klinikum Crailsheim vezető főorvosi pozícióját tölthettem be. Az Endozert által is minősített klinikán évente egyik vezető sebészként 150-200 csípő, illetve térdprotézis műtétet végeztem. Emellett főleg lábsebészeti, arthroszkópos valamint az ügyeleti ellátásban traumatológiai eseteket láttam el.
A német lábsebészeti társaság (GFFC-Gesellschaft für Fusschirurgie) továbbképzéseinek elvégzésével a társaság tagjává váltam. Térd és csípőprotetikai valamint revíziós műtétek elvégzéséhez szükséges háttérismereteimet a német endoprotetikai társaság (AE-Arbeitsgemeinschaft für Endoprothetik) által szervezett továbbképzéseken sikerült elmélyítenem. A lábsebészeti profil mellett érthető módon fő specialitásaimnak a primer és revíziós térd és csípőprotézis sebészetet tartom. E mellett arthroszkópos térd és bokaműtéteket is végzek.
2020-tól ismét a PTE Ortopédiai Klinika osztályvezető adjunktusaként dolgozom
MOT,GFFC
Magyar, Angol, Német, Francia
Váll-, térd-, boka arthroszkópia, Csípőarthroszkópia,
Izületi csúszófelszín helyreállító műtétek, Magas tibia,
Oszteotomia, Microfractura, Mozaikplasztika,
Tuberositas tibiae ventromedializáció,
Keresztszalag plasztika, Minimál invazív csípő, térd, váll,
TEP beültetések
2012. november 22-én megalapítottam az Arthromed Porcklinikát, azóta szellemi szabadfoglalkozású orvos vagyok.
Váll-, térd-, boka arthroszkópia, Csípőarthroszkópia,
Izületi csúszófelszín helyreállító műtétek, Magas tibia,
Oszteotomia, Microfractura, Mozaikplasztika,
Tuberositas tibiae ventromedializáció,
Keresztszalag plasztika, Minimál invazív csípő, térd, váll,
TEP beültetések
Magyar Ortopéd Társaság
Magyar Arthroszkópos Társaság
HU, DE, EN,
Térd sport sérülései, a térd kopásos betegségei, a boka és láb sérülései, valamint a láb szerzett deformításainak kezelése. Térdízületi totál endoprotézis beültetés,
A Pécsi Orvostudományi Egyetemen végeztem 1997-ben. Rezidens éveimet, 1997-től 2002-ig a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Ortopédiai Klinikáján töltöttem, közben 2000-ben tanulmányúton jártam az Amerikai Egyesült Államokban, Chicago-ban, Louisville-ben és Los Angelesben. 2002-ben ortopédia szakvizsgát szereztem, majd ösztöndíjat nyertem a Chicago-i Rush Egyetem Ortopédiai Tanszékére, ahol 2002 és 2003 közt egy évet töltöttem. 2003 és 2005 közt a traumatológia szakvizsgához szükséges 2 éves gyakorlatot a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikáján töltöttem. A traumatológia szakvizsgát 2006-ban szereztem meg. 2005 júniusában költöztem az Egyesült Királyságba, Angliába és ott megszakítás nélkül 9 évet dolgoztam consultant pozícióban, ami az ott elérhető legmagasabb szakorvosi pozíció. 2005-ben a Birmingham Nuffield Hospital-ban térd artroszkópos specialistaként dolgoztam, fél év alatt 400 artroszkópos térdműtétet végeztem. 2006-ban Portsmouth-ban a St. Mary’s NHS Treatment Centre-ben 600, főként láb és kéz műtétet végeztem. 2007 és 2010 közt a Kidderminster General NHS Hospital-ban az általános ortopédia csaknem teljes spektrumára kiterjedően évi 600-800 műtétet végeztem beleértve térd, láb, kéz, könyök és váll műtéteket. 2009 és 2011 májusig a fő munkám mellett rendszeresen dolgoztam Runcorn-ban, a Cheshire & Merseyside NHS Treatment Centre-ben, ahol szintén az általános ortopédia széles spektrumát műveltem, műtéteim legnagyobb arányát térd protézis, térd arthroszkópos és komplex láb rekonstrukciós műtétek tették ki. 2010 februártól 2013 decemberig a Droitwich Spa Hospital-ban dolgoztam, ami egy 60 ágyas privát kórház, mely a BMI privát kórház csoporthoz tartozik. Itt elsősorban térd-, valamint boka/láb specialistaként tartottak számon, de kisebb számban kéz műtéteket is végeztem. 2013. év végétől kezdtem el ismét rendszeresen Magyarországon dolgozni. Az első 6 hónap során eközben részállásban még folyamatosan dolgoztam Portsmouthban, ahol e fél év alatt több száz láb- és kézműtétet végeztem, majd 2014. júniustól végleg hazatérve, már csak itthon folytatom a munkámat. Privát praxisom fő helyszíne Pécsett a Doktor24 Da Vinci Magánklinika. Az angol privát szektorban eltöltött 4 év során alkalmam nyílt rutint szerezni az állami mellett, az angliai privát kórházi betegellátásban, mely tapasztalatokat a magyarországi magánklinikai tevékenységem során is igyekszem kamatoztatni. Az utóbbi 5 évben összesen közel 3500 műtétet végeztem. Az Angliában töltött 9 év szélesítette általános ortopédiai ismereteimet és ezen idő alatt alkalmam nyílt a legkorszerűbb műtéti technikák elsajátítására. Módomban állt számos kitűnő, világszínvonalú kurzuson részt vennem, többek közt Oxfordban, Londonban, Manchesterben, Yorkban, Amsterdamban, Genfben, Lucernben ahol Európa, Amerika és Ausztrália vezető térd, boka és láb specialistáitól volt lehetőségem tanulni. Bizonyos komplex láb-rekonstrukciós műtéteket én végeztem először Magyarországon és vannak műteti beavatkozások, illetve műtéti technikák amelyeket jelenleg is csak én alkalmazok hazánkban.
Térd sport sérülései, a térd kopásos betegségei, a boka és láb sérülései, valamint a láb szerzett deformításainak kezelése. Térdízületi totál endoprotézis beültetés,
Kézsebészet, törések, törés utáni állapotok és deformitások kezelése, csukló, hüvelykujj ízületi problémák kezelése, Zsibbadásos kórképek, idegek leszorításai, alagút-szindromák műtéti kezelése, (Carpal Tunnel Syndroma), Perifériás idegek sebészete – mikrosebészet, idegpótlás, Ínak rendellenességeinek kezelése, Pattanó ujj sebészeti megoldása, Dupuytren contractura sebészi, minimál invazív, és injectios kezelése, Felső végtagi betegségek konzervatív, injekciós, és műtéti kezelése, Diabetes neuropathiás láb érzésjavító műtéte perifériás idegsebészeti kezelése megfelelő páciensszelekcióval, Előlábdeformitások műtéti kezelése (“bütyök” műtétek), Nagyízületi protézisek mint csípő és térdprotetika, minimál invazív módszerekkel, csípőízületnél az izomátvágás nélküli, elülső megközelítéssel.
Általános traumatológia-ortopédia, kéz és felső végtag ( vállpanaszok, kopás, ínszakadások, protetika) panaszos páciensek ellátását végzem. A Pécsi Tudományegyetem Mozgásszervi Sebészeti Intézet egyetemi tanársegéd osztályvezetőként dolgozom. Főbb szakterületem a kézsebészet ezen belül törések, csuklópanaszok, törések utáni állapotok, csuklóarthroscopia, Dupuytren contractura, ízületi kopás kezelése kisízületi prothesis beültetéssel foglalkozom. Angol nyelven vállalok ellátást.
Kézsebészet, törések, törés utáni állapotok és deformitások kezelése, csukló, hüvelykujj ízületi problémák kezelése, Zsibbadásos kórképek, idegek leszorításai, alagút-szindromák műtéti kezelése, (Carpal Tunnel Syndroma), Perifériás idegek sebészete – mikrosebészet, idegpótlás, Ínak rendellenességeinek kezelése, Pattanó ujj sebészeti megoldása, Dupuytren contractura sebészi, minimál invazív, és injectios kezelése, Felső végtagi betegségek konzervatív, injekciós, és műtéti kezelése, Diabetes neuropathiás láb érzésjavító műtéte perifériás idegsebészeti kezelése megfelelő páciensszelekcióval, Előlábdeformitások műtéti kezelése (“bütyök” műtétek), Nagyízületi protézisek mint csípő és térdprotetika, minimál invazív módszerekkel, csípőízületnél az izomátvágás nélküli, elülső megközelítéssel.
Szakterülete a mozgásszervi betegségek, kóros elváltozások ambuláns kezelése. (csont, izom, ín, ízületi, gerinc-lumbago, ischias-elváltozások).
1979-ben szerzett általános orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 1983 -ban Pécsi Megyei Kórház kórbonctani osztályán dolgozott, majd Pathológia szakvizsgát tesz. 1983-tól a Pécsi Honvéd Kórház traumatologiai osztályán dolgozik, majd 1987-ben traumatologiai szakvizsgát szerez. 1991-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetem Orthopaediai Klinikáján négy év gyakorlat után orthopaedia szakvizsgát tesz. 1991-től 2002-ig a Pécsi Honvéd Kórkáz traumatologiai osztályán dolgozik tovább, mindkét szakterületet – a traumatologiát és az orthopaediát is művelve, itt adjunctusi kinevezést szerez. 2002-tól a Szigetvári Kórház sebészeti osztályán a traumatologiai részleg vezető főorvosa, majd 2004-től a Szigetvári Kórház orvos igazgatója. 2009-től a PTE Mozgásszervi és Kézsebészeti osztályán osztályvezető főorvos.
Szakterülete a mozgásszervi betegségek, kóros elváltozások ambuláns kezelése. (csont, izom, ín, ízületi, gerinc-lumbago, ischias-elváltozások).
Fő érdeklődési körébe tartoznak a boka és láb akut és krónikus sérüléseinek, sportsérüléseinek, és a túlhasználatból eredő kórképeinek műtéti és konzervatív kezelési megoldásai. A lehető leggyorsabb gyógyulás és felépülés érdekében innovatív műtéti eljárásokat alkalmaz, többek között video asszisztált műtéteket végez a láb kisizületi és az ínsebészet területén: Achilles ín betegségek és sérülések, peroneus ínszakadások, és a talpi fascia műtéteinél. A műtéti ellátásban a korai teherviselést-járást támogató műtéti technikákat részesíti előnyben.
Fő érdeklődési körébe tartoznak a boka és láb akut és krónikus sérüléseinek, sportsérüléseinek, és a túlhasználatból eredő kórképeinek műtéti és konzervatív kezelési megoldásai. A lehető leggyorsabb gyógyulás és felépülés érdekében innovatív műtéti eljárásokat alkalmaz, többek között video asszisztált műtéteket végez a láb kisizületi és az ínsebészet területén: Achilles ín betegségek és sérülések, peroneus ínszakadások, és a talpi fascia műtéteinél. A műtéti ellátásban a korai teherviselést-járást támogató műtéti technikákat részesíti előnyben.
2002: Pécsi Tudományegyetem - általános orvos
2008: ortopédia - traumatológia szakvizsga
Műtéti specialitások: csípőprotézis, térdprotézis, protézis szövődmények elhárítása, protézisek cseréje (revízió), gyermek ortopédiai műtétek, felnőtt láb sebészet, térdtükrözéses (arthroscopos) műtétek, végtagi tumorok kezelése
Műtéti specialitások: csípőprotézis, térdprotézis, protézis szövődmények elhárítása, protézisek cseréje (revízió), gyermek ortopédiai műtétek, felnőtt láb sebészet, térdtükrözéses (arthroscopos) műtétek, végtagi tumorok kezelése
Általános orvosi diplomáját 1990-ben szerezte meg a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, azóta a Pécsi Tudományegyetem Ortopédiai Klinika dolgozója, 2005-ben tett ortopédia sebészeti szakvizsgát. 1998 és 2003 között a chicagoi Rush Presbyterian St. Luke’s Medical Center és a Rush University ortopédiai osztály alkalmazásában is állt, ahol a nagyízületi implantátumok aszeptikus lazulásának kutatásával foglalkozott.
Itt nyert betekintést a nagyízületi revíziós endoprotetika problémakörébe is. A kutatások eredményeiből 2004-ben PhD fokozatot szerzett, majd 2010-ben habilitált a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. 2018-ban egyetemi tanári kinevezést nyert el.
csípő és térdprotetika, valamint sportsebészet
2001-ben végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi karán, majd a szekszárdi Balassa János Kórház Traumatológiai osztályán dolgoztam és 2008-ban szakvizsgáztam Traumatológiából.
2009-től 2019-ig az Egyesült Királyságban dolgoztam több kórház Traumatológia-Ortopédia osztályán, és itt szereztem jelentős tapasztalatot gerinc-, felső végtag-, alsó végtag-, boka- és lábsebészek mellett.
2016-2019 között elvégeztem egy Tradicionális Akupunktúra tanfolyamot Leamington Spa-ban a The Acupuncture Academy-n, majd Kínában is tanulmányoztam a vázizomrendszeri kezelési stratégiákat egy tanulmányút keretében.
2020 januárja óta dolgozom ismét Magyarországon, pár hónap dombóvári kitérő után 2020 májusa óta ismét a Balassa János Kórház Traumatológia-Ortopédia összevont osztályán.
2022 márciusától indítottam el magánrendelésemet Szekszárd Spirit Egészségcentrumban.
2022 májusában Ortopédiából szakvizsgáztam és mellette csípő és térdprotetika, valamint sportsebészet területén építettem tapasztalatot.
csípő és térdprotetika, valamint sportsebészet