Elkötelezett vagyok a kliensek mentális egészségének helyreállításában, az arra rászorulók pszichés támogatásában. Hiszem, hogy a testi egészség helyreállításához, illetve fenntartásához elengedhetetlenül szükséges a lelki egyensúly megteremtése és fenntartása.
Várom rendelésemen, ha
Pszichológus-pszichológia szakos tanári diplomámat 1996-ban szereztem meg az egykori Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Debrecenben, majd Budapesten a Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetemen tettem szakvizsgát.
Pályámat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pszichiátriai Szakkórházban kezdtem, ahol az utolsó évben az intézmény vezetőpszichológusaként tevékenykedhettem. Itt ismerkedtem meg a különböző mentális betegségek tünettanával, és diagnosztikai, illetve terápiás feladatokat láttam el ambuláns és osztályos betegellátás keretein belül, miközben lehetőségem nyílt oktatói tevékenységvégzésére is.
Később Budapestre költözve a SOTE Kútvölgyi Klinikai Tömbjének Pszichiátriai osztályán láttam el klinikai pszichológusi feladatokat, miközben bekapcsolódtam a klinikai szakpszichológus képzésbe is gyakorlatvezető tanárként.
Magánterápiás tevékenységemet 2004-ben kezdtem el Budapesten, ami családalapítás okán hosszabb ideig szünetelt, s majd csak később folytatódott Pécsett a Társak Tanácsadóban.
Három gyermekes családanyaként, hosszabb időre háttérbe került szakmai identitásom építése (2005-2012). A munkába való visszatérés után a szomatikus rehabilitáció területén helyezkedtem el Harkányban. Először a MÁV Gyógykórházban, majd pedig a Harkányi Termál Rehabilitációs Centrumban folytattam szakmai tevékenységemet.
Nagy tapasztalatot szereztem a nőgyógyászati, illetve kardiológiai rehabilitáció területén. Többszáz termékenységi nehezítettséggel és/vagy endometriózissal küzdő nő pszichológiai támogatásában, a pszichogén tényezők feltárásában és kezelésében, az
asszisztált reprodukciós folyamatban megélt veszteségek feldolgozásának kísérésében vettem részt.
A kardiológiai rehabilitáció területén az életet fenyegető állapotok okozta traumák, a betegség állapottal járó veszteségek, változások feldolgozásában, az életmódváltás támogatásában, a pszichoszociális rizikótényezők, stresszorok feltárásában és kezelésében, stresszkezelő technikák megismertetésében működtem közre.
Munkám során baleseti traumán, amputáción átesett betegek, reumatológiai- mozgásszervi betegségekkel küzdők, onkológiai betegek, illetve bőrgyógyászati (psoriasis) betegségekben szenvedő páciensek ellátásában is részt vettem.
Jelenleg a Vasútegészségügyi nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. Rendelőintézetében dolgozom Pécsett.
1. Alapvégzettség: KLTE Debrecen (1996.): pszichológus, pszichológia szakos tanár
2. Szakképesítés:
· HIETE Budapest (2000.): klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus
· Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés klinikai fázis (2002-2004)
3. Módszerspecifikus képzettségek, továbbképzések:
· Magyar Pszichodráma Egyesület: 250 óra sajátélmény (1995-1997)
· Csoportanalitikus mozgás -táncterápia: 85 óra sajátélmény (1996-1997)
· Fókuszolás: I. II. modul (1998-1999)
· Magyar Relaxációs és Szimbólumteráiás Egyesület: Autogén Tréning (2004-2005)
· Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotó Műhely: 250 óra sajátélmény (2006-2007)
· Vadaskert Alapítvány: „A megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára” továbbképzés (2017)
· Help&Care Szolgáltató Korlátolt Felelőségű Társaság: Bevezetés a pszichotraumatológiába (2021)
· OH-Kártya alap Workshop (2021)
· Vipassana meditáció: alaptanfolyam (2021)
· Integratív Pszichoterápiás Egyesület: Integratív Terapeuta Képzés (2022-2024) – Integratív terapeuta (2024)
· Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület: bioszisztemikus szomato-pszichoterápiás képzés (2023-)