GYNECOMASTIA

A gynecomastia az emlők megnagyobbodása fiúk/férfiak esetében, az emlőszövet jóindulatú
(nem daganatszövet okozta) felszaporodásának következtében. Mindezt a tesztoszteron (férfi
nemi hormon) és ösztrogén (női nemi hormon) közti egyensúly felborulása okozza. Bár a gynecomastia nem okoz komoly egészségügyi problémát,
mégis az emlők érzékenységéhez vezethet és zavaró lehet.

Genetikai vagy hormonális eltérés miatt kialakulhat férfiakon nőies jellegű mell és mellbimbó is. Érthető, ha a páciens szeretné ezt az eltérést a nemének megfelelő formájúra alakítani. A műtéten átesett pácienseink arról számoltak be, hogy magabiztosabbak lettek és önbizalmuk is nőtt, amit az életük minden területén tudtak kamatoztatni.

Hogyan zajlik az első konzultáció?

Az első konzultáción plasztikai sebészünk felméri a mellének az állapotát, továbbá átbeszélik az Ön elképzeléseit és orvosunk a legjobb eredményt hozó megoldást fogja javasolni Önnek. A mell kiinduló állapota nagyban befolyásolja a sebészünk által javasolt technikát és eljárási megoldást.

Műtét menete

A gynecomastia műtét történhet altatásban, vagy helyi érzéstelenítésben, aminek időtartama általában 1-1,5 óra. Mivel a mell jelentős része általában zsír, az esetek felénél kielégítő eredmény várható zsírszívástól. Más esetekben viszont az emlő mirigyállománya is jelentős és ennek teljes műtéti eltávolítása is szükséges lehet. A műtét során a nagy, nőies mellbimbó méretét is kisebbítjük és formáját férfiasan oválissá korrigáljuk. A műtét után általában egy napos intézeti megfigyelés szükséges.

Esetleges komplikációk

A műtétnek, mint minden műtéti beavatkozásnak vannak esetleges komplikációi. Esetleges komplikációk közé sorolható a bőr-, szövetelhalás, utóvérzés, gyulladás és sebgyógyulási zavar.

TUDÁSTÁR

Mi a teendő műtét előtt?

A műtét előtt általános kivizsgálás szükséges, ami magába foglalja a laborvizsgálatokat, EKG-t és az ultrahang vizsgálatokat. Magánklinikánk készségesen áll rendelkezésére ezen vizsgálatok lebonyolításában. A dohányzás elhagyása nagy mértékben elősegíti a zavartalan gyógyulást. A megfelelő mennyiségű folyadék bevitel, vitaminban és nyomelemekben gazdag táplálkozás pozitív irányban járul hozzá a gyógyuláshoz.

Mi a teendő műtét után?

Műtét után minden esetben szükséges a mell átmeneti nyugalomba helyezése, amit a mellkasi szorító kötés viselése tesz lehetővé. Műtét után 2 hétig ne vezessen autót, 6 hétig tartózkodjon minden megterhelő fizikai tevékenységtől (pl. nehéz tárgyak emelése), illetve olyan típusú sportoktól, melyek erős vállmozgással járnak. Ezen idő alatt napozás, szolárium nem javasolt, utána is fényvédő krém használata javallott a műtéti heg területén.

Mennyi időt kell a klinikán töltenem?

Érzéstelenítésben történő műtétet követően fél-egy órás pihenés után lehet távozni, célszerűen autóval, de ne a páciens vezessen. Altatás után egy napos /éjszakás / megfigyelés szükséges, majd általában másnap reggel lehet távozni, természetesen ilyenkor sem szabad még

Milyen kellemetlen velejárói vannak a gynecomastia műtétnek?
  • Fájdalom: a műtét után minden esetben néhány napig jelentkezhetnek tompa izomlázszerű, ritkábban égő jellegű fájdalmak. Kellemetlen a mozgás, az operált terület húzódik és a mellény is elég szoros. Egyszerű, vény nélkül kapható fájdalomcsillapító gyógyszerek mindig elegendőek.
  • Véraláfutás, lila bőrelszíneződés: különböző intenzitással, gyakran jelentkezik lilás vagy zöldessárga elszíneződés az operált területen /hasonlóan, mint egy erősebb ütés, sérülés után/. Ez általában egy-két hét alatt nyomtalanul felszívódik.
  • Duzzanat: a műtét utáni napokban több-kevesebb szövetnedv gyűlik meg az operáció területén, mely enyhe duzzanat formájában mutatkozik. Hasonlóan a bőrelszíneződéshez egy-két hét alatt felszívódik. Az esetek többségében mire a szorítóruházat lekerül, ezek a jelenségek már elmúlnak.
  • Műtéti heg: a két db. 2-3 mm hosszú zsírleszívási heg és a bimbóudvar alsó szélén futó heg néhány hónap alatt alig észrevehető vékony heggel gyógyul.
  • A műtéti terület kötöttebb, tömöttebb tapintata: ez a jelenség 10-20 %-ban fordulhat elő a beavatkozás után és néhány hónapig fennállhat.
Mi okozhat gynecomastiat felnőttek esetében?
  • a korral járó hormonális változások (a tesztoszteron szintjének csökkenése és az ösztrogén szintjének növekedése)
  • megnövekedett testzsírmennyiség, amely az ösztrogénszint megemelkedésével jár
  • gyógyszerek
  • bizonyos egészségügyi problémák, mint
  1. pajzsmirigytúlműködés
  2. májbetegség
  3. vesebetegség
  4. alacsony tesztoszteronszittel járó kórképek

Szakembereink

Dr. Kádár Zsolt

Klinikai onkológia, Plasztikai sebészet, Sebészet
Specializációk:

Szakterülete a bőr- és lágyrész-daganatok sebészete. Különös érdeklődési területe az arc és a nyak plasztikai sebészete, a ránckezelések feltöltőanyag és botox használatával, az emlősebészet, és az alakformáló sebészeti beavatkozások.

Részletes adatlap

Dr. Kádár Zsolt

Klinikai onkológia, Plasztikai sebészet, Sebészet

Bemutatkozás

1995-ben szerzett orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen (POTE, jelenleg PTE-ÁOK). Az egyetem után 1995 és 2000 között gyakornokként dolgozott a Tolna Megyei Önkormányzat Kórházának Sebészeti Osztályán. 2000-ben általános sebész szakvizsgát tett, majd 2001-ben sebész szakorvosként rövid időt töltött a Keszthelyi Városi Kórház Sebészeti Osztályán. Még 2001-ben visszakerült Pécsre, és azóta is a PTE ÁOK Bőr- Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinikájának Sebészeti részlegén klinikai főorvosként dolgozik. 2004-ben klinikai onkológiai, majd 2006-ban plasztikai (égési) sebészeti szakvizsgát tett. 2007 óta vesz részt PhD képzésben.
Specializáció

Szakterülete a bőr- és lágyrész-daganatok sebészete. Különös érdeklődési területe az arc és a nyak plasztikai sebészete, a ránckezelések feltöltőanyag és botox használatával, az emlősebészet, és az alakformáló sebészeti beavatkozások.

Tanulmányok
  • 1995 Pécsi Orvostudományi Egyetem
  • 2006 plasztikai (égési) sebészet szakvizsga
  • 2000 sebészet szakvizsga
  • 2004 klinikai onkológia szakvizsga


2002 óta több magyar és nemzetközi továbbképzésen is részt vett


  • Reconstructive and Aesthetic Breast Surgery (2002),
  • Varróanyagok és sebegyesítés (2004),
  • Mikrosebészet alapjai (2005),
  • International Plastic Surgery Course (2007),
  • VII. Breast and Face, Reconstructive and Aesthetic Plastic Surgery Symposia (2007),
  • Teljes arcfiatalítás: Vistabel és Juvederm ULTRA kombinációs kezelés lehetőségei (2008),
  • Breast recontsruction with Natrelle 133 and 150 (2010).
  • XVII. Nemzetközi Orrplasztikai és Arcesztétikai Sebészeti Kurzus (2011).


Nemzetközi ösztöndíjak elnyerésével lehetősége volt több hónapot Németország (Fahklinik Hornheide –Münster, Florence-Nightingale Krankenhaus – Düsseldorf, Klinik und Poliklinik für Mund-, Kiefer- und Gesichtschirurgie und Universitäts-Hautklinik – Mainz), és USA (New England Surgical Center, Division of Facial Plastic and Recontsructive Surgery - Wilton) kórházaiban dolgozni.

Gyakori előadó és társszerző hazai és külföldi kongresszusokon, világkongresszusokon rendszeresen mutat be posztert, és több tudományos közlemény szerzője és társszerzője.

Részt vesz a sebészeti, bőrgyógyászati graduális (magyar, angol) és posztgraduális oktatásban, előadó szakvizsga előkészítő tanfolyamon. Alézersebészet és a dermatochirurgia - gyakorlati tanácsok és trükkök az operatív dermatológiában - kreditpontos kurzuson gyakorlati bemutatás vezető, illetve- asszisztens.

Tagságok
  •  Magyar Sebész Társaság
  • Magyar Onkológusok Társaság
  • Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság
  • Europian Association for Cancer Research
Beszélt nyelvek
HU,EN

Dr. Pavlovics Gábor

Plasztikai sebészet, Sebészet
Specializációk:
  • szakterülete az esztétikai-, a helyreállító plasztikai sebészet, a mikrosebészet és az általános sebészet
  • kutatási témája a plasztikai sebészeti módszerek alkalmazása a nyelőcső helyreállításában
Részletes adatlap

Dr. Pavlovics Gábor

Plasztikai sebészet, Sebészet

Bemutatkozás

Az egyetem után, 1993 és 1998 között a POTE II.sz. (1999-től PTE-ÁOK) Sebészeti Klinikáján sebész és szívsebész gyakornokként, majd 1998-tól egyetemi tanársegédként dolgozott. 2007-től a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Sebészeti Klinikáján klinikai szakorvos, ill. sebész-plasztikai sebész szakorvos. Szakterülete az esztétikai-, a helyreállító plasztikai sebészet, a mikrosebészet és az általános sebészet. 2009-től egyéni felkészülőként vesz részt PhD képzésben, kutatási témája a plasztikai sebészeti módszerek alkalmazása a nyelőcső helyreállításában. 2010-ben kiváló szakmai munkájáért rektori dicséretben részesült. Az Egyesült Államokban és Ausztráliában is részt vett továbbképzéseken: Endoscopos vena sahena eltávolítás - 1996 Cincinnati; Lézeres mikroér-anszatomozis készítés lehetőségeinek kutatása - 2004 Sydney. Tudományos tevékenységei során számos hazai és külföldi kongresszuson tartott már előadást. Mikrosebészeti témában impakt faktorral rendelkező nemzetközi folyóiratban közölt publikációt, írt könyvfejezetet. Rendszeresen előadásokkal szerepel tudományos konferenciánkon, oktatóként részt vesz a graduális és posztgraduális orvosképzésben, a plasztikai sebész szakorvos-jelöltek oktatásában, valamint PhD hallgatók képzésében.
Specializáció
  • szakterülete az esztétikai-, a helyreállító plasztikai sebészet, a mikrosebészet és az általános sebészet
  • kutatási témája a plasztikai sebészeti módszerek alkalmazása a nyelőcső helyreállításában
Tanulmányok
  • 1993. Pécsi Orvostudományi Egyetem, általános orvos
  • 2002. plasztikai (égési) sebészet szakvizsga
  • 1998. sebészet szakvizsga
Tagságok

Tagja a Magyar Sebész Társaságnak, a Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaságnak és a Magyar Orvosi Kamarának.

Beszélt nyelvek
HU

Dr. Reza Hemmati

Sebészet
Specializációk:
Részletes adatlap

Dr. Reza Hemmati

Sebészet

Bemutatkozás

Dr. Reza Hemmati 2004-ben szerzett általános orvosi diplomát a Pécsi Tudományegyetemen. Ezt követően sebészet szakvizsgát tett, szakrendelésén várja leendő pácienseit.
Tanulmányok
  • 2004. Pécsi Tudományegyetem, általános orvos
  • 2010. sebészet szakvizsga
Beszélt nyelvek
HU

Dr. Tizedes György

Plasztikai (égési) sebészet, Sebészet
Specializációk:

A sleeve gastrectomia (csőgyomor képzés) beavatkozást klinikánkon Dr. Tizedes György végzi. Jelenleg ez a világon leggyakrabban végzett műtéti beavatkozás kóros kövérség esetén. Hatékonyságának köszönhetően háttérbe szorította a gyomor bypass és gyűrű műtéteket is.

Részletes adatlap

Dr. Tizedes György

Plasztikai (égési) sebészet, Sebészet

Bemutatkozás

Az egyetem után közvetlenül - 1984 és 2001 között - a POTE II. számú Sebészeti klinikáján dolgozott. 2001-től a PTE ÁOK OEC I.sz. Sebészeti Klinika Plasztikai Sebészeti és Égési Osztályának megbízott főorvosa. 1987-ben szakvizsgázott általános sebészetből és kapott tanársegédi kinevezést. Majd 1992-ben sikeres plasztikai sebészeti szakvizsgát tett és 1994-ben adjunktusi kinevezést kapott. 2002-2004 között a Magyar Plasztikai és Helyreállító Társaság titkára volt. Majd 2005-től a Plasztikai Sebészeti Szakmai Kollégium tagja, így a mai napig aktívan részt vesz a plasztikai sebészeti irányelvek és szabályozás kidolgozásában. Az elmúlt húsz évben iskolát teremtett Pécsett az Orvostudományi Egyetemen, sok plasztikai sebész szerezhette meg mellette a szakvizsgáját, jelenleg is egy hét tagú plasztikai sebészekből álló csoportot irányít. Az elvégzett esztétikai és rekonstrukciós műtétek magas száma az ország egyik legtapasztaltabb emlősebészévé teszik. Magyarországon az első volt, aki gyomorgyűrű behelyezésével segített a más terápiákra nem reagáló elhízással küszködőknek. Több speciális plasztikai műtét az ő nevéhez fűződik melyeket jelenleg Magyarországon csak klinikánkon végeznek. A sleeve gastrectomia (csőgyomor képzés) beavatkozást klinikánkon Dr. Tizedes György végzi. Jelenleg ez a világon leggyakrabban végzett műtéti beavatkozás kóros kövérség esetén. Hatékonyságának köszönhetően háttérbe szorította a gyomor bypass és gyűrű műtéteket is.
Specializáció

A sleeve gastrectomia (csőgyomor képzés) beavatkozást klinikánkon Dr. Tizedes György végzi. Jelenleg ez a világon leggyakrabban végzett műtéti beavatkozás kóros kövérség esetén. Hatékonyságának köszönhetően háttérbe szorította a gyomor bypass és gyűrű műtéteket is.

Tanulmányok
  • 1984. Pécsi Orvostudományi Egyetem, általános orvos
  • 1989. sebészet szakvizsga
  • 1992. plasztikai (égési) sebészet szakvizsga
Beszélt nyelvek
HU

Dr. Zapf István Tamás

Plasztikai sebészet, Sebészet
Specializációk:
  • Esztétikai és helyreállító plasztika sebészet,
  • Emlődaganat sebészete,
  • Általános sebészet bizonyos területei.


Részletes adatlap

Dr. Zapf István Tamás

Plasztikai sebészet, Sebészet

Bemutatkozás

Gyermekkorom óta vonzódom a művészetekhez, de a gyógyító tevékenység szépsége is magával ragadott, mivel orvos családból származom. A plasztikai sebészetben megtaláltam azt a hivatást, mely lehetőséget biztosít számomra mindkét érdeklődési köröm kibontakoztatásához: így kreativitásomat a pácienseim javára fordíthatom.
Specializáció
  • Esztétikai és helyreállító plasztika sebészet,
  • Emlődaganat sebészete,
  • Általános sebészet bizonyos területei.


Tanulmányok
  • 2001. Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, általános orvos
  • 2001. PTE-ÁOK Sebészeti klinikáján dolgozok
  • 2008. általános sebészeti szakvizsga
  • 2015. plasztikai sebészeti szakvizsga ( ösztöndíjasként másfél évet töltöttem el Belgiumban)
  • 2020. PhD fokozat (kutatási témám: a prognosztikus faktorok vizsgálata volt az emlődaganatos betegek körében)


Tagságok
  • Magyar Sebész Társaságnak,
  • Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaságnak,
  • Magyar Orvosi Kamara


Beszélt nyelvek
HU,EN

Dr. Kovács Gyula Barna

Plasztikai sebészet, Sebészet
Specializációk:

Szakterülete az esztétikai sebészet helyreállító-reconstructios plasztikai sebészet, microsebészet és az általános sebészet bizonyos területei.

Részletes adatlap

Dr. Kovács Gyula Barna

Plasztikai sebészet, Sebészet

Bemutatkozás

1998-ban szerzett orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán (POTE, jelenlegi nevén PTE-ÁOK). Ezt követően 1998-2003 között a Magyar Honvédség Pécsi Honvédkórház Általános Sebészeti Osztályán dolgozott. 2003-tól kezdődően napjainkig a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinika Plasztikai Sebészeti Osztályán gyakornok, majd 2008-tól Klinikai Tanársegéd. 2003-ban általános sebészetből, 2009-ben plasztikai sebészetből tett szakorvosi vizsgát, mindkettőt kiváló eredménnyel. 2008 óta egyéni felkészülőként vesz részt PhD képzésben, témája az emlődaganatok nyirokrendszeren keresztül történő terjedésének vizsgálata. 2010-ben munkája elismeréseként dékáni dicséretben részesült. Már orvostanhallgatóként rendszeresen asszisztált plasztikai sebészeti műtétekben. 2003 óta az ország egyik legelismertebb plasztikai sebésze - dr. Tizedes György mellett dolgozik. Szakterülete az esztétikai sebészet helyreállító-reconstructios plasztikai sebészet, microsebészet és az általános sebészet bizonyos területei. Tagja a Magyar Sebészeti Társaságnak(MST), a Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaságnak(MPHEST), a Magyar Orvosi Kamarának(MOK), az European Association of Plastic Surgeons-nak(EURAPS) valamint az International Confederation for Plastic Reconstructive and Aesthetic Surgery-nek (IPRAS). Több hazai és nemzetközi kongresszuson tartott már előadást illetve szerepelt poszterrel melyeken eddigi tudományos eredményeit ismertette. Folyamatosan jelen van szakmai továbbképző kurzusokon, hazai és nemzetközi konferenciákon valamint továbbképzéseken. Több éve vesz részt oktatóként a graduális és posztgraduális orvosképzésben valamint államvizsga dolgozat konzulenseként is tevékenykedik.
Specializáció

Szakterülete az esztétikai sebészet helyreállító-reconstructios plasztikai sebészet, microsebészet és az általános sebészet bizonyos területei.

Tanulmányok
  • 1998. Pécsi Orvostudományi Egyetem, általános orvos
  • 2003. sebészet szakvizsga
  • 2009. plasztikai (égési) sebészet szakvizsga
Tagságok

Tagja a Magyar Sebészeti Társaságnak(MST), a Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaságnak(MPHEST), a Magyar Orvosi Kamarának(MOK), az European Association of Plastic Surgeons-nak(EURAPS) valamint az International Confederation for Plastic Reconstructive and Aesthetic Surgery-nek (IPRAS).

Beszélt nyelvek
HU,EN

Gynecomastia műtéti árlista

Férfi mellkiseebbítés, csak mirigy kimetszés (local)
305.000 HUF-tól
Férfi mellkisebbítés, csak zsírszívással(local)
485.000 HUF-tól
Férfi mellkisebbítés (mirigy kimetszés+zsírszívás) local
550.000 HUF-tól
Férfi mellkisebbítés zsírszívással+ bőrkimetszéssel
800.000 HUF-tól
Altatás (ahol local van megadva)
100.000 HUF-tól