ORTOPÉDIA

A tartó- és mozgató szervrendszer veleszületett és szerzett rendellenességeivel és azok kezelésével foglalkozó orvosi szakterület.

TUDJON MEG TÖBBET

Magánklinikánkon a konzultációt követően várólista nélkül, gyors felépüléssel, modern műtői környezetben dolgoznak orvosaink.

Az ortopédiai sebészeink célja, hogy a fejlődési rendellenességek, balesetek illetve az élet során szerzett, elszenvedett betegségek okozta mozgásszervi kóros állapotokat diagnosztizálják és műtéti úton kezeljék azokat, a fájdalom mielőbbi csökkentése, megszüntetése, illetve az anatómiai állapot helyreállítása céljából. Az ortopédiai kezelések, műtétek célja minden esetben, hogy a beteg visszanyerje mozgáskészségét, és mozgása ismét fájdalommentes legyen.

Műtétre mindenképp az ortopéd sebésszel történt konzultációt követően kerülhet sor. Ekkor a kezelőorvosa felméri a sérülés/ deformitás állapotát. Amennyiben műtétre van szüksége, úgy az orvos ismerteti a legjobb eredményt hozó megoldást. A műtét típusától, fajtájától függően klinikánkon lehetőség van egynapos ortopédiai műtéteinkre is. A műtét utáni regenerálódás kellemes, nyugodt körülmények között történik klinikánk kényelmes betegszobáiban, ahol 12-24 órás ápolást követően nyugodt szívvel távozhat páciensünk. Amennyiben nagyobb beavatkozásra van szükség, úgy 1-2 éjszakás bennfekvésre van szükség. Az endoprotetika, artroszkópia, kéz- és sportsebészet specialistái a legmodernebb, minimál invazív technikákkal gyorsítják a gyógyulást, amit gyógytornász munkatársaink tudása is segíti.

MILYEN ORTOPÉDIAI MŰTÉTTEL FORDULHAT HOZZÁNK?

MIT TARTALMAZ A MŰTÉTI ÁR?

TUDÁSTÁR- HA MŰTÉTRE KERÜL SOR

1. Hogyan kerül sor a műtétre? Hogyan kapok műtéti időpontot?

A műtétet végző szakorvos a műtétet megelőző személyes konzultáció során, a műtéti igény felmerülésével tudja Önt a műtéti előjegyzésébe felvenni.

2. Milyen vizsgálatokra van szükség a műtét előtt?

A műtétet megelőzően különféle vizsgálatok szükségesek annak megítélésére, hogy Ön aneszteziológiai, illetve sebészi szempontból operálható-e. Ezeket laborvizsgálat, góckutatás (fogászati, fül-orr-gégészeti, urológiai, ill. nőgyógyászati), valamint aneszteziológiai vizsgálat képezi. Ez utóbbi miatt az altatóorvosával egyeztetnie kell. A kivizsgálásra a beutalókat vagy az előjegyzés során vagy azt követően postán vagy e-mailben kapja meg.

3. Hogyan tudom a műtéti díjat kifizetn?

Klinikánkon az alábbi fizetési lehetősek állnak rendelkezésre:

  1. Előre történő banki átutalás: lehetőség van a műtéti díjat előre, átutalással kifizetni. A Da Vinci Kft. bankszámlaszáma:

OTP HUF: 11711003-21482210-00000000

OTP HUF IBAN: HU38117110032148221000000000

OTP EUR: 11763110-46410889-00000000

OTP EUR IBAN: HU14117631104641088900000000

OTP Bank Swift(BIC)kódja: OTPVHUHB

Közleményben minden esetben kérjük feltüntetni a páciens nevét, lakcímét, e-mail címét, hogy a befizetésről készült számlát ki tudjuk küldeni.

  1. Pénztári befizetéssel: a műtét napjáig a Da Vinci Magánklinika recepcióján készpénzben, bankkártyával vagy egészségpénztári kártyával.
  2. Biztosítói költségátvállalással: szerződött partnereink esetén (amennyiben a műtét díja biztosítói költségátvállalással kerül finanszírozásra, az esetben az igényt a biztosító felé jelezni szükséges, akik felveszik a kapcsolatot munkatársainkkal).
4. Milyen típusú egészségpénztárral állunk kapcsolatban?

Klinikánk az alábbi egészségpénztárakkal áll kapcsolatban:

  • Allianz Hungária Egészségpénztár
  • Aranykor Egészségpénztár
  • AXA Egészségpénztár
  • Balzsam Egészségpénztár
  • Danubius Gyógyfürdők Országos Egészségpénztára
  • Dimenzio Egészségpénztár
  • Generali Egészségpénztár
  • Honvéd Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár
  • Medicina Egészségpénztár
  • MKB Egészségpénztár
  • NAVOSZ Egészségpénztár
  • OTP Egészségpénztár
  • Patika &Új Pillér Egészségpénztár
  • Postás Egészségpénztár
  • ProVita Egészségpénztár
  • Tempo Egészségpénztár
  • Vasutas Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár
  • Vitamin Egészségpénztár
5. Hogyan tudom a táppénzt igényelni?

A táppénzt minden esetben a háziorvos fogja kiírni a klinikán kapott zárójelentés és a táppénzhez szükséges igazolás alapján

Szakembereink

Dr. Bűcs Gábor

Ortopédia-traumatológia
Specializációk:

Érdeklődési területe a csípő- és térdízület betegségei, ezen belül a csípőprotézis és térdprotézis beültetés.

  • minimál invazív csípőprotézis beültetés elülső (anterior) feltárásból
  • balesetes, revíziós és poszttraumás protézisbeültetések minimál invazív módszerekkel
  • csípőprotézis beültetés speciális (extensiós) asztalon, radiológiai elemzőrács (Orthogrid) használatával
  • minimál invazív feltárással végzett térdprotézis beültetés, digitális rtg, MRI és CT alapú tervezéssel
  • egyedi sablonnal végzett térdprotézis beültetés MRI felvétel alapján
  • digitális tervezéssel végzett és Orthogrid-del kontrollált protézis beültetés
  • általános ortopédia és traumatológia
Részletes adatlap

Dr. Bűcs Gábor

Ortopédia-traumatológia

Bemutatkozás

Osztályvezető, ortopéd-traumatológus szakorvos. 2003-ban végzett a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. Ortopédiai és traumatológiai tapasztalatát az Egyetem klinikáin és a HMAA ösztöndíjával a University of Buffalo (NY, USA) oktatókórházának ortopédiai centrumában szerezte. A diploma megszerzését követően 5 évig a pécsi Ortopédiai Klinikán dolgozott, majd a Baleseti- és Kézsebészeti Klinikával való integrálódást követően 2008-tól a Mozgásszervi Sebészeti Intézet Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikai Tanszékének munkatársa lett. Jelenleg a Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika csípőtáji és protézises eseteivel foglalkozó “B” osztályának osztályvezetője. Emellett a DaVinci Magánklinika és a Medicover Klinika ortopéd-traumatológus specialistája. Dr. Bűcs Gábor a csípő- és térdprotézis beültetésekre specializálódott ortopéd-traumatológus. Hivatása, hogy betegeinek fájdalmai megszűnjenek és gyorsan visszanyerjék mozgásban aktív életüket. Sok száz sikeresen elvégzett protézisműtét után az izomátvágás nélküli elülső csípőprotézis beültetésre specializálódott. Térdprotézis műtéteit a térdízület nyújtó izomzatát megkímélő módszerrel végzi. 2003 óta vesz részt oktatóként a graduális orvos- és gyógytornászképzésben, valamint a posztgraduális ortopéd-traumatológus szakorvosképzésben. Rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi tudományos konferenciáknak. 2014-ben az Észak-Amerikai Artroszkópos Társaság (AANA) floridai éves konferenciáján, 2015 -ben az ICJR párizsi Protetikai Világkonferenciáján, majd a 4. Anterior Hip Course-on vett részt Houston-ban (TX, USA). 2016-ban elvégezte a Stolzalpe Klinik primer és reviziós térdprotetikai képzését, valamint részt vett az 5. Anterior Hip Course-on Houston-ban. 2014 júliusában elsőként kezdte el a térítéses csípő- és térdprotézis beültetést a DaVinci Magánklinikán. Évekkel ezelőtt a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiáján elsőként végzett izomátvágás nélküli csípőprotézis beültetést, elülső feltárásból. Azóta csípőprotézis beültetéseinél az esetek döntő többségében ezt a megközelítést alkalmazza. A Traumatológiai Klinika szervezésében 2016-ban webkonferenciát tartott “Régi módszer, új technika” címmel az izomátvágás nélkül ( elülső ) anterior csípőprotézis beültetés témájában. Számos külföldi és magyar szakmai társaság tagja: American Academy of Orthopeadic Surgeon (AAOS), International Congress for Joint Replacement (ICJR), Magyar Ortopéd Társaság (MOT), Magyar Traumatológus Társaság (MTT), Magyar Kézsebész Társaság (MKT), Magyar Artroszkópos Társaság (MAT) Érdeklődési területe: csípő- és térdprotetika, ezen kívül a csípő- és a térd időskori megbetegedései, a gerinc degeneratív megbetegedései, a porckopás, az ortopédiai kéz- és lábbetegségek, az alagút-szindrómák, a gyermekortopédia, valamint az alsó- és felső végtag akut baleseti ellátása. Dr. Bűcs Gábor az ortopédiát és a traumatológiát is művelő mozgásszervi sebészként dolgozik. Alapvetően ortopédiai beállítottságú, de szerencsésnek tartja, hogy baleset-sebészeti gyakorlata okán kifejezetten széles eszköztárral rendelkezik a komplex esetek ellátásban. Ezen tapasztalatát főleg a revíziós térd- és csípőprotetikai esetek kapcsán tudja kamatoztatni. Az egyszerű kopásos betegek ellátása mellett jelentős energiákat fordít a lazulásos és protézis-körüli töréses esetek definitív megoldására is. A térd- és a csípőízület kezdődő, illetve kopáshoz vezető rendellenességeinek konzervatív és protézisbeültetést megelőző műtéteitől kezdve teljes spektrumában kezeli a két teherviselő nagyízület betegségeit.
Specializáció

Érdeklődési területe a csípő- és térdízület betegségei, ezen belül a csípőprotézis és térdprotézis beültetés.

  • minimál invazív csípőprotézis beültetés elülső (anterior) feltárásból
  • balesetes, revíziós és poszttraumás protézisbeültetések minimál invazív módszerekkel
  • csípőprotézis beültetés speciális (extensiós) asztalon, radiológiai elemzőrács (Orthogrid) használatával
  • minimál invazív feltárással végzett térdprotézis beültetés, digitális rtg, MRI és CT alapú tervezéssel
  • egyedi sablonnal végzett térdprotézis beültetés MRI felvétel alapján
  • digitális tervezéssel végzett és Orthogrid-del kontrollált protézis beültetés
  • általános ortopédia és traumatológia
Tanulmányok
  • 2003. Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, általános orvosi diploma
  • 2010. ortopédia-traumatológia szakvizsga
Tagságok
  • Magyar Traumatológus Társaság
  • Magyar Ortopéd Társaság
  • Magyar Kézsebészeti Társaság
  • AAOS, AANA, ICJR, AHF
Beszélt nyelvek
EN,HU

Dr. Kromek Lóránd

Traumatológia, Kézsebészet, Ortopédia-traumatológia
Specializációk:

1. Kézsebészet, törések, törés utáni állapotok és deformitások kezelése., csuklóízületi problémák kezelése

2. Zsibbadásos kórképek, idegek leszorításai, alagút-szindromák műtéti kezelése, (Carpal Tunnel Syndroma) - csukótáji alagút szindróma konzervatív és minimál invazív műtéti kezelése.

3. Hüvelykujj nyeregízületi kopásának stadiumtól függő minimal invazív és nyitott sebészeti kezelése

4. Perifériás idegek sebészete – mikrosebészet, idegpótlás

5. Ínak rendellenességeinek kezelése

6. Pattanó ujj sebészeti megoldása

7. A tenyéri hegesedés - Dupuytren contractura sebészi, minimál invazív, és injectios kezelése

8. Felső végtagi betegségek konzervatív, injekciós, és műtéti kezelése

9. Diabteses neuropathiás láb érzésjavító műtéte perifériás idegsebészeti kezelése megfelelő páciensszelekcióval

10. Előlábdeformitások műtéti kezelése (“bütyök” műtétek)

11. Nagyízületi protézisek mint csípő és térdprotetika, minimál invazív módszerekkel, csípőízületnél az izomátvágás nélküli, elülső megközelítéssel.

Több, mint két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik a mozgásszervi sebészetben, közel 5000 műtétet végzett ortopédiai, kézsebészeti és traumatológiai indikációkkal, jelenleg több mint 300 operációt végez osztályvezetőként évente.


Idejének és energiájának javát a műtéti tevékenység teszi ki, mindíg törekszik legmodernebb műtéti technikák alkalmazására. Mindennapi tevékenysége során a beteg számára leggyorsabb és legkevésbé fájdalmas módszereket alkalmazza. Kollégáival együtt nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a betegség mögött a beteget is lássa, erre a mai világban a betegeknek nagy szüksége van.

Részletes adatlap

Dr. Kromek Lóránd

Traumatológia, Kézsebészet, Ortopédia-traumatológia

Bemutatkozás

Általános traumatológia-ortopédia, kéz és felső végtag ( vállpanaszok, kopás, ínszakadások, protetika) panaszos páciensek ellátását végzem. A Pécsi Tudományegyetem Mozgásszervi Sebészeti Intézet egyetemi tanársegéd osztályvezetőként dolgozom. Főbb szakterületem a kézsebészet ezen belül törések, csuklópanaszok, törések utáni állapotok, csuklóarthroscopia, Dupuytren contractura, ízületi kopás kezelése kisízületi prothesis beültetéssel foglalkozom. Angol nyelven vállalok ellátást.
Specializáció

1. Kézsebészet, törések, törés utáni állapotok és deformitások kezelése., csuklóízületi problémák kezelése

2. Zsibbadásos kórképek, idegek leszorításai, alagút-szindromák műtéti kezelése, (Carpal Tunnel Syndroma) - csukótáji alagút szindróma konzervatív és minimál invazív műtéti kezelése.

3. Hüvelykujj nyeregízületi kopásának stadiumtól függő minimal invazív és nyitott sebészeti kezelése

4. Perifériás idegek sebészete – mikrosebészet, idegpótlás

5. Ínak rendellenességeinek kezelése

6. Pattanó ujj sebészeti megoldása

7. A tenyéri hegesedés - Dupuytren contractura sebészi, minimál invazív, és injectios kezelése

8. Felső végtagi betegségek konzervatív, injekciós, és műtéti kezelése

9. Diabteses neuropathiás láb érzésjavító műtéte perifériás idegsebészeti kezelése megfelelő páciensszelekcióval

10. Előlábdeformitások műtéti kezelése (“bütyök” műtétek)

11. Nagyízületi protézisek mint csípő és térdprotetika, minimál invazív módszerekkel, csípőízületnél az izomátvágás nélküli, elülső megközelítéssel.

Több, mint két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik a mozgásszervi sebészetben, közel 5000 műtétet végzett ortopédiai, kézsebészeti és traumatológiai indikációkkal, jelenleg több mint 300 operációt végez osztályvezetőként évente.


Idejének és energiájának javát a műtéti tevékenység teszi ki, mindíg törekszik legmodernebb műtéti technikák alkalmazására. Mindennapi tevékenysége során a beteg számára leggyorsabb és legkevésbé fájdalmas módszereket alkalmazza. Kollégáival együtt nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a betegség mögött a beteget is lássa, erre a mai világban a betegeknek nagy szüksége van.

Tanulmányok

1994. általános orvosi diploma

2006. traumatológia szakvizsga

2010. kézsebészet szakvizsga

2011. ortopédia-traumatológia szakvizsga


Tagságok

1. Magyar traumatológus társaság (MOT),

2. Magyar Kézsebészeti Társaság (MKT)

3. Deutsche Gesellschaft für Handchirurgie (DGH)

4. Német orvosi kamaria tagság - Deutsche Ärztekammer

5. Europai csuklóarthroszkópos társaság tagja. European wrist arthroscopic society (EWAS)

6. Arbeitsgemeinschaft für Osteosynthesefragen - AO Foundation tagság

7. Német lábssebészeti társaság (Gesellschaft für Fuß und Sprunggelenkchirurgie – GFFC)

Beszélt nyelvek
HU,EN

Dr. Ayerh George

Ortopédia-traumatológia
Specializációk:
Részletes adatlap

Dr. Ayerh George

Ortopédia-traumatológia

Bemutatkozás

Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán végeztem 1999 és 2005 között. Az orvosi diploma megszerzését követően Nyugat- Afrikában, Ghánában, fél évig önkéntes általános orvosi munkát végeztem egy kisvárosi akut orvosi ellátó intézményben.
Tanulmányok

2005. Pécsi Tudományegyetem, általános orvos

2012. ortopédia-traumatológia orvosi licenc vizsga

Beszélt nyelvek
HU

Dr. Domán István

Ortopédia-traumatológia
Specializációk:

csípő és térdprotézis specialista


Részletes adatlap

Dr. Domán István

Ortopédia-traumatológia

Bemutatkozás

Fő szakterületem a csípő és térdprotézis beültetés, melyekből magán ellátásban évente kb.: 250 műtétet végzek. Ezeken a területeken a legkorszerűbb műtéti eljárásokra specializálódtam, mint az izomsértés nélküli csípőprotézis beültetés, a MediCAD digitális tervezés, a mozgásanalízis alapú csípőprotézis beültetés (OPS), és a teljesen egyénre szabott, „custom made” ConforMIS térdprotézis beültetés.
Specializáció

csípő és térdprotézis specialista


Tanulmányok
  • 1993 Pécsi Orvostudományi Egyetem
  • 1998 ortopédia szakvizsga
Tagságok
  • Angol Királyi Sebészeti Társaság
  • BOA, EFORT, SICOT, MOT
Beszélt nyelvek
HU,EN

Dr. Koós Zoltán

Ortopédia-traumatológia
Specializációk:

Kiemelt érdeklődési területeim a térd sport sérülései, a térd kopásos betegségei, a boka és láb sérülései, valamint a láb szerzett deformításainak kezelése. Nagy tapasztalatra tettem szert a térdízületi totál endoprotézis beültetés mellett a részleges protézis beültetés területén is, beleértve a Magyarországon nem igazán elterjedt térdkalács-ízületi (patello-femoralis) részleges protézis beültetést, illetve az úgy nevezett "patient matched" technológiát, mely során a betegről készült MR és röntgen felvételek alapján egy számítógépes tervezés során készül el az adott betegre egyedileg legyártott műtéti vágósablon. Magyarországon elsőként én alkalmaztam az elülső keresztszalag pótláshoz az egyfuratos kétköteges anatómiai rekonstrukciós technikát, valamint számos különféle láb deformitások korrekciójához alkalmazható műtéti technikát. A kor követelményeinek megfelelően rendszeresen alkalmazom a beteg számára kisebb terhelést és gyorsabb gyógyulást biztosító endoszkópos és minimálisan invazív műtéti eljárásokat, beleértve a Magyarországon csak kevesek által végzett elülső és hátsó boka arthroszkópos műtéteket.

Részletes adatlap

Dr. Koós Zoltán

Ortopédia-traumatológia

Bemutatkozás

A Pécsi Orvostudományi Egyetemen végeztem 1997-ben. Rezidens éveimet, 1997-től 2002-ig a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Ortopédiai Klinikáján töltöttem, közben 2000-ben tanulmányúton jártam az Amerikai Egyesült Államokban, Chicago-ban, Louisville-ben és Los Angelesben. 2002-ben ortopédia szakvizsgát szereztem, majd ösztöndíjat nyertem a Chicago-i Rush Egyetem Ortopédiai Tanszékére, ahol 2002 és 2003 közt egy évet töltöttem. 2003 és 2005 közt a traumatológia szakvizsgához szükséges 2 éves gyakorlatot a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikáján töltöttem. A traumatológia szakvizsgát 2006-ban szereztem meg. 2005 júniusában költöztem az Egyesült Királyságba, Angliába és ott megszakítás nélkül 9 évet dolgoztam consultant pozícióban, ami az ott elérhető legmagasabb szakorvosi pozíció. 2005-ben a Birmingham Nuffield Hospital-ban térd artroszkópos specialistaként dolgoztam, fél év alatt 400 artroszkópos térdműtétet végeztem. 2006-ban Portsmouth-ban a St. Mary's NHS Treatment Centre-ben 600, főként láb és kéz műtétet végeztem. 2007 és 2010 közt a Kidderminster General NHS Hospital-ban az általános ortopédia csaknem teljes spektrumára kiterjedően évi 600-800 műtétet végeztem beleértve térd, láb, kéz, könyök és váll műtéteket. 2009 és 2011 májusig a fő munkám mellett rendszeresen dolgoztam Runcorn-ban, a Cheshire & Merseyside NHS Treatment Centre-ben, ahol szintén az általános ortopédia széles spektrumát műveltem, műtéteim legnagyobb arányát térd protézis, térd arthroszkópos és komplex láb rekonstrukciós műtétek tették ki. 2010 februártól 2013 decemberig a Droitwich Spa Hospital-ban dolgoztam, ami egy 60 ágyas privát kórház, mely a BMI privát kórház csoporthoz tartozik. Itt elsősorban térd-, valamint boka/láb specialistaként tartottak számon, de kisebb számban kéz műtéteket is végeztem. 2013. év végétől kezdtem el ismét rendszeresen Magyarországon dolgozni. Az első 6 hónap során eközben részállásban még folyamatosan dolgoztam Portsmouthban, ahol e fél év alatt több száz láb- és kézműtétet végeztem, majd 2014. júniustól végleg hazatérve, már csak itthon folytatom a munkámat. Privát praxisom fő helyszíne Pécsett a Doktor24 Da Vinci Magánklinika. Az angol privát szektorban eltöltött 4 év során alkalmam nyílt rutint szerezni az állami mellett, az angliai privát kórházi betegellátásban, mely tapasztalatokat a magyarországi magánklinikai tevékenységem során is igyekszem kamatoztatni. Az utóbbi 5 évben összesen közel 3500 műtétet végeztem. Az Angliában töltött 9 év szélesítette általános ortopédiai ismereteimet és ezen idő alatt alkalmam nyílt a legkorszerűbb műtéti technikák elsajátítására. Módomban állt számos kitűnő, világszínvonalú kurzuson részt vennem, többek közt Oxfordban, Londonban, Manchesterben, Yorkban, Amsterdamban, Genfben, Lucernben ahol Európa, Amerika és Ausztrália vezető térd, boka és láb specialistáitól volt lehetőségem tanulni. Bizonyos komplex láb-rekonstrukciós műtéteket én végeztem először Magyarországon és vannak műteti beavatkozások, illetve műtéti technikák amelyeket jelenleg is csak én alkalmazok hazánkban.
Specializáció

Kiemelt érdeklődési területeim a térd sport sérülései, a térd kopásos betegségei, a boka és láb sérülései, valamint a láb szerzett deformításainak kezelése. Nagy tapasztalatra tettem szert a térdízületi totál endoprotézis beültetés mellett a részleges protézis beültetés területén is, beleértve a Magyarországon nem igazán elterjedt térdkalács-ízületi (patello-femoralis) részleges protézis beültetést, illetve az úgy nevezett "patient matched" technológiát, mely során a betegről készült MR és röntgen felvételek alapján egy számítógépes tervezés során készül el az adott betegre egyedileg legyártott műtéti vágósablon. Magyarországon elsőként én alkalmaztam az elülső keresztszalag pótláshoz az egyfuratos kétköteges anatómiai rekonstrukciós technikát, valamint számos különféle láb deformitások korrekciójához alkalmazható műtéti technikát. A kor követelményeinek megfelelően rendszeresen alkalmazom a beteg számára kisebb terhelést és gyorsabb gyógyulást biztosító endoszkópos és minimálisan invazív műtéti eljárásokat, beleértve a Magyarországon csak kevesek által végzett elülső és hátsó boka arthroszkópos műtéteket.

Tanulmányok
  • 1997 Pécsi Orvostudományi Egyetem
  • 2006 traumatológia szakvizsga
  • 2002 ortopédia szakvizsga
Tagságok

Tagja vagyok számos nemzetközi és hazai szakmai társaságnak pl. SICOT (Société Internationale de Chirurgie Orthopédique et de Traumatologie), EFORT (European Federation of National Associations of Orthopaedics and Traumatology), EFAS (European Foot and Ankle Society), MOT (Magyar Ortopéd Társaság), MPLT (Magyar Podológiai és Lábsebészeti Társaság). Rendelkezem GMC (General Medical Counsil), valamint MOK (Magyar Orvosi Kamara) tagsággal. Továbbá az a megtiszteltés ért, hogy felvettek az Angol Királyi Sebész Társaság ( Royal College of Surgeons of England) tagjai közé is.

Beszélt nyelvek
HU

Dr. Novák László

Traumatológia, Ortopédia-traumatológia
Specializációk:
  • mozgásszervi és kézsebészet
Részletes adatlap

Dr. Novák László

Traumatológia, Ortopédia-traumatológia

Bemutatkozás

Dr. Novák László1979-ben szerzett általános orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Szakterülete a mozgásszervi betegségek, kóros elváltozások ambuláns kezelése. (csont, izom, ín, ízületi, gerinc-lumbago, ischias-elváltozások)
Specializáció
  • mozgásszervi és kézsebészet
Tanulmányok
  • 1979. Pécsi Orvostudományi Egyetem, általános orvos
  • 1987. traumatológia szakvizsga
  • 1987. kórbonctan-kórszövettan szakvizsga
  • 1991. ortopédia szakvizsga
Beszélt nyelvek
HU